Nagyon készültünk arra, hogy az idei év első felében megszervezzük a közvélemény figyelmét a beporzó rovarok áldatlan helyzetére felhívó kampányunkat, a címben jelzett LÉPNÉL? kampányt. Számos cég, médium gondolta úgy, hogy fontos ügyet karoltunk fel, és mellénk, azaz a beporzók mellé állt. Korábbi és újabb szakmai partnereink is gondolkodás nélkül segítő kezet nyújtottak.

Azután jött a válság. A kampány keretében tervezett négy esemény közül egyedül a nagysikerű beporzóvédelmi konferenciát tudtuk megtartani az utolsó pillanatban, március 10-én. Ám járvány ide, járvány oda, a beporzók helyzete nem változott, így a célunk sem. Az a tény, hogy a vészhelyzeti szabályozás miatt nem tudtuk megszervezni a figyelemfelhívó rendezvényeinket, nem jelenti azt, hogy lemondtunk róluk, hogy ejtettük az ügyet. Nem. Ugrásra készen várjuk, hogy a szabályozás és a körülmények mikor teszik lehetővé, hogy folytatni tudjuk azt, amit elkezdtünk. Nagyon bízunk abban, hogy az ősz folyamán erre sor kerül, és a VI. ÖKO-Szigetre kilátogató általános iskolásoknak, az Ökatlon rendezvényen versengő középiskolásoknak, valamint a nyílt vállalati önkéntes napon résztvevő cégek munkatársainak a figyelmét rá tudjuk irányítani erre a súlyos, gyors megoldást igénylő problémára.

 

Az új tervezett időpontok:

ÖKO-Sziget várhatóan szeptember 10-11.

Ökatlon várhatóan szeptember 30.

Nyílt vállalati önkéntességi nap várhatóan október 16.

Az utóbbi időben a nemzetközi és magyar sajtó is rendre tömeges méhpusztulásokról számol be. A méhek, vagy tágabb értelemben, a beporzó rovarok egyedszáma az elmúlt évtizedben ijesztő mértékben csökkent. Bár az Einsteinnek tulajdonított mondást, miszerint, ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség csak négy évvel élheti túl, egy méhész fogalmazta meg, attól az még ugyanolyan ijesztő perspektívát vázol fel, mint ha a zseniális tudóstól származna.

Az immár öt éve működő Ökológiai Művelődés Alapítvány fő profilja a fenntarthatósági/környezetvédelmi ismeretterjesztés. Az Outdoor Mission Kft. csapatépítéssel kezdte meg működését, ám e mellett már kilencedik éve foglalkozik fenntarthatósági/környezetvédelmi ismeretterjesztéssel. E tevékenységének egyik beszédes eredménye a két szervezet által szervezett, 2020-ban hatéves ÖKO-Sziget környezetvédelmi ismeretterjesztő rendezvény. Emellett, az Outdoor Mission Kft. honosította meg Magyarországon a vállalatok körében a karitatív csapatépítést, amely a vállalati önkéntesség és a csapatépítés előremutató kombinációja. A cég tevékenységét ma talán a felelős közösségfejlesztés kifejezéssel lehetne a legjobban jellemezni, amely az egyénnek a csapatban betöltött felelős szerepvállalására, illetve tágabb értelemben a vállalati csapatok fenntarthatóságért tett erőfeszítéseinek támogatására koncentrál.

A fenntarthatósági ismeretterjesztésében és a karitatív csapatépítésben szerzett eddigi tapasztalatait az Ökológiai Művelődés Alapítvány és az Outdoor Mission Kft. szeretné a fentebb vázolt probléma részbeni megoldásának szolgálatába állítani.

Ha LÉPNÉL, de nem tudod, hogyan, akkor csatlakozz az alábbi kampányunkhoz!

Lépj velünk kapcsolatba!

 

Lőrinczi István / +36 30 8535 536; lorinczi@outdoormission.hu

 

Kövesd a kampányt a facebookon is! 

A kampány támogatói

 
T_01_Szigetmonostor Polgármesteri Hivatal
T_02_Faluház
T_03_Alteo
T_04_Herbária
 
 
Folprint Nyomda
Lajtamag
Netpincér
 

A kampány szakmai partnerei

 
Életfa permakultúra
Országos Meteorológiai Szolgálat
Permaculture Resources Ireland
Grassland
FruitVeb
WWF
Nébih
Országos Magyar Méhészeti Egyesület
Duna-Ipoly Nemzeti Park
Ökológiai Kutatóközpont
Magyar Mezőgazdasági Múzeum
 

A kampány médiapartnerei

 
Recity
Piac és Profit
Természet Világa
Tilos Rádió
Zöldunió
Méhész újság
Mezőhír
Élet és Tudomány
Ozone TV
greenfo.hu
Agrárágazat
alternativenergia.hu
Agrárium
FruitVeb
 

A kampány eseményei:

2020. március 10. / Beporzók napja / Minikonferenciával egybekötött kampánykezdet / Budapest

Minikonferencia szervezése a szakmai partnerek (Országos Magyar Méhészeti Egyesület, Ökológiai Kutatóközpont, Országos Meteorológiai Szolgálat, Életfa Permakultúra stb.) és témához kapcsolódó további partnerek bevonásával: előadások, kerekasztal-beszélgetés. Ez az esemény egyúttal a kampány és a VI. ÖKO-Sziget nyitórendezvénye is.

BŐVEBBEN:

TEGYÜNK EGYÜTT A BEPORZÓKÉRT

Konferencia a beporzókról

egyben ÖKO-Sziget megnyitó

 

Időpont: 2020. március 10. 13:30-18:45 óra

Helyszín: MagNet Közösségi Ház, Juhar terem / 1062-Budapest, Andrássy út 98.

 

Az esemény védnökei:

Fővédnök: Dr. Áder János köztársasági elnök

Kormányzati védnök: Dr. Nagy István agrárminiszter

Szakmai védnök: Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke

A beporzó rovarok túlélési esélyei a 21. század harmadik évtizedében

 

Az utóbbi időben a nemzetközi és magyar sajtó is rendre tömeges méhpusztulásokról számol be. A méhek, vagy tágabb értelemben, a beporzó rovarok egyedszáma az elmúlt évtizedekben ijesztő mértékben csökkent, például Magyarországon az elmúlt néhány évben a becslések szerint megduplázódott a méhveszteségek aránya. A tét óriási, hiszen a méhek és egyéb beporzó rovarok munkája nélkül a haszonnövényeink 75 százalékának csökkenne a terméshozama, s a világ rendkívül mély élelmezési válságba kerülne.

A méhek és a többi beporzó rovar túlélésének hatékony támogatása közös, globális feladat. Mi azt szeretnénk, ha ez a kezdeményezés Magyarországról indulna el. Nálunk a méhészet nemzeti ügy, hiszen az Európai Unió tagországai közül Magyarországon a legmagasabb az egy négyzetkilométerre jutó méhcsaládok száma.

Mindezen megfontolások alapján úgy döntöttünk, hogy egy négy állomásból álló kampányt indítunk el, amelynek célja a szakma és a közvélemény figyelmének ráirányítása erre a rendkívül súlyos és aktuális problémára. E kampánynak az egyik eleme a beporzókról szervezett konferencia. A konferencia egyben az Ökológiai Művelődés Alapítvány, az Outdoor Mission Kft. és Szigetmonostor Község Önkormányzata által immár hatodik alkalommal megszervezett, az általános iskolás diákok környezetvédelmi érzékenyítését szolgáló kétnapos ÖKO-Sziget programsorozat megnyitó rendezvénye is, hiszen az idei ÖKO-Szigetnek is a beporzó rovarok helyzete lesz a fókusztémája.

A konferencián ismert és elismert szakemberek adnak áttekintést a beporzó rovarok pusztulásának globális hatásairól, a kialakult helyzet okairól, a hazai háziméh-populáció zsugorodásáról, mint a teljes beporzórovar-állomány állapotát tükröző folyamatról, illetve a megoldási lehetőségek közül a permakultúrás gazdálkodásról.

A konferenciát kerekasztal-beszélgetés zárja, amelyen részben az előadók, részben pedig a fenntarthatóságot létfontosságúnak tekintő vállalkozók fejtik ki egymás gondolataira is reflektálva véleményüket a kialakult helyzetről.

 


 

Program:

 

13:30 – 14:00 regisztráció

14:00 – 14:15 Köszöntő 1 / a témaválasztás okai, VI. ÖKO-Sziget, a kampány – Lőrinczi István, főszervező

14:15 – 14:25 Köszöntő 2 / VI. ÖKO-Sziget – Molnár Zsolt, Szigetmonostor polgármestere

14:25 – 14:45 Az élet beporzókkal vagy nélkülük – a beporzó rovarok szerepe és eltűnésük lehetséges következményei az emberek életében – dr. Kovács-Hostyánszki Anikó, Ökológiai Kutatóközpont

14:45 – 15:05 A klímaváltozás hatása a beporzók életkörülményeire – Zsebeházi Gabriella, Országos Meteorológiai Szolgálat

15:05 – 15:25 A növénytársítások és a növényvédelmi kezelések hatása a beporzókra – Sipos József (Sipos gazda), növényorvos, egyetemi tanár

15:25 – 15:45 Kávészünet

15:45 – 16:05 A beporzók magyarországi helyzetének bemutatása, a háziméh-populáció példáján keresztül – Bross Péter elnök, a LÉPNÉL? kampány szakmai védnöke, Országos Magyar Méhészeti Egyesület

16:05 – 16:25 A létezés szabadsága – a permakultúra, mint egy beporzóbarát alternatíva – Márkuly István, Permaculture Resources Ireland

16:25 – 16:45 Kérdések, válaszok

16:45 – 17:45 Kerekasztal-beszélgetés (A beporzók szerepe az élelmiszertermelésben. Megoldási lehetőségek, beporzó-barát megoldások. Beporzó-barát kertek, beporzó-barát mezőgazdálkodás).

17:45 – 18:00 Összefoglalás

18:00 – 18:45 Büfévacsora

 


 

A konferencia részvételi díjai:

Teljes ár (vállalat vagy magánszemély): 9 500.- Ft

Civil ár: 3 500.- Ft

Méhészek részére a belépő ingyenes, azonban 1 kg mézzel hozzájárulhatnak az ÖKO-Sziget rendezvényen résztvevő diákok étkeztetéséhez.

Pedagógusok számára a részvétel ingyenes.

A konferencián szakmai partnereink és támogatóink 2-2 munkatársa ingyen vehet részt.

 

Kérjük, hogy részvételi szándékukat a lapos.agnes@outdoormission.hu e-mail címen jelezzék, a tárgy mezőbe kérjük, a fenti kategóriák valamelyikét írják be.

A konferenciaterem korlátozott befogadóképessége miatt a jelentkezéseket a beérkezett sorrendben tudjuk elfogadni.

A konferencián való részvétel díját a konferenciát megelőzően a következő számlaszámra kérjük utalni:

Ökológiai Művelődés Alapítvány, MagNet Bank, 16200223-10044609

 


2020. szeptember 10-11. / VI. ÖKO-Sziget rendezvény általános iskolások részére / Szigetmonostor

A szokásos kétnapos rendezvény fókusztémája a beporzó rovarok jelentősége az emberiség életében. A témához kapcsolódóan a gyerekek számos ismeretet szerezhetnek a beporzókról, miközben méhecske-hoteleket, bogáritatókat, kaptárokat készíthetnek.

BŐVEBBEN:

VI. ÖKO-SZIGET

Környezetvédelmi rendezvény a

VÍZ VILÁGNAPJÁN a LÉPNÉL kampány keretében

 

Helyszín: Szigetmonostori Faluház és Klímaközpont

Időpont: 2020. március 19-20.

Az év egyik legnagyobb környezetvédelmi rendezvénye általános iskolásoknak.

Fókuszban a beporzó rovarok.

 

Szervezők:

Ökológiai Művelődés Alapítvány, Outdoor Mission Kft., Szigetmonostor Önkormányzata

 Tervezett programelemek

  • Pillangóetető készítése
  • Méhecske-hotel barkácsolás
  • Ismerkedés a beporzókkal
  • A méhek globális problémái
  • Méhészeti ismeretek
  • Gyógynövények felismerése

 

Kiállító szakmai partnerek

  • Országos Magyar Méhészeti Egyesület
  • Ökológiai Kutatóközpont
  • Országos Meteorológiai Szolgálat
  • Magyar Mezőgazdasági Múzeum
  • Duna-Ipoly Nemzeti Park
  • WWF

 

A rendezvény szakmai védnöke: Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke


A rendezvény koncepciója

 

Az ÖKO-Sziget rendezvény koncepciójának alapját a Víz világnapjával kötöttük össze, mert a víz szerintünk is kiemelkedően fontos elem. Hazánk viszonylag szerencsés földrajzi adottságokkal bír, így az iható édesvíz jelenléte természetes ténynek tűnik. A klímaváltozás hatásai azoban itt is érezhetőek lesznek, melyek közül az egyik legfontosabb az egyenetlen és kiszámíthatatlan csapadékeloszlás. Ennek egyik jó mutatója, hogy a klímaváltozás miatt a Duna-Tisza közi homokhátságot az ENSZ immár a félsivatagok közé sorolja. Világviszonylatban a Fokvárost érintő vízhiány és az ehhez kötődő „nulladik nappal” bevezetett vízkorlátozás felrázó erejű. A vízhez kötődően minden eddigi szokásainkat, infrastruktúránkat újra kell gondolnunk. Az ÖKO-Sziget úgy tudja támogatni a vízzel kapcsolatos ismeretterjesztést, hogy alap- és maradandó témájaként minden alkalommal foglalkozik a víz valamilyen kiemelt szerepével.

 

Rendezvényünk alaptémája mellé évről-évre egy másik fenntarthatósági problémakört is fókuszba állítunk. A 2020-as évben az ÖKO-Sziget egy nagyobb léptékű kampány része lesz, amely meghatározza a főtémát. Sajnos már évek óta kapjuk azokat a jelzéseket, hogy a beporzó rovarok is nagymértékben pusztulnak. Beporzók nélkül felborulhatnak azok az életközösségek, melyek létezésén és zavartalan működésén alapszik az emberi civilizáció ma ismert formája: ha nincs, aki beporozza a növényeket, összeomolhat a mezőgazdaság és súlyos élelmiszerhiány állhat elő. Kína bizonyos vidékein, ahol a szennyezett levegő és a mezőgazdaságban használt vegyszerek következményeként az összes beporzó rovarfaj kipusztult, a lakosok kénytelenek kézzel beporozni a növényeket. Ez a folyamat időigényes, nagyon költséges és hatékonysága kisebb a rovarok általi beporzáshoz viszonyítva. Útjára indítottuk a LÉPNÉL? című kampányunkat, melynek célja, hogy több oldalról támogassuk a beporzók életben maradását bevonva ebbe, diákokat, cégeket, szakmai partnereket.

 

Az ÖKO-Sziget további céljai közé tartozik, hogy arra sarkallja a rendezvényen részt vevő diákokat, hogy rendszerben lássák a problémákat és azok megoldásait. A holisztikus gondolkodás az egyik kiútlehetőség a kialakult fenntarthatósági-környezeti-társadalmi problémából. Hangsúlyt helyezünk arra is, hogy az ismereteket minél inkább meg tudjuk jeleníteni, akár több érzékszervre hatva egy időben, ezzel mélyebb benyomást keltve, jobban elmélyítve a tudást.

 

A rendezvény helyszínéül továbbra is a Szentendrei-szigeten elhelyezkedő Szigetmonostor Faluházát (Klímaközpont) választottuk. Ez a terület méltó helyszín a Víz világnapja megemlékezésére, hiszen kiemelt szerepet játszik a környék és Budapest vízellátásában, valamint Szigetmonostor Önkormányzata fő vezérelvei közé tartozik a fenntarthatóság.

 

Az ÖKO-Szigetet már hatodik alkalommal rendezzük meg. Továbbra is szempont, hogy élményalapú, tapasztalati helyzeteken alapuló ismeretterjesztő programelemekkel várjuk az általános iskolák tanulóit és pedagógusait. A felnövekvő generációknak saját védelmük érdekében lesz szükségük erre a tudásra, mert a változások már elindultak, a kérdés hogy a jövőben hogyan tudunk ezekhez alkalmazkodni, illetve tudjuk-e enyhíteni ezeknek a folyamatoknak a hatását.

 

Az ÖKO-Sziget társprogramja az Életrevaló tábor, amely keretében a diákok a rendezvényen megszerzett tudásukat elmélyíthetik. A tábort a nyári szünidőben szervezzük Szigetmonostor külterületén, nomád, de biztonságos körülmények között. 

 


 

Programelemek

 

A rendezvényt az általános iskolás korosztálynak (1-8. osztály) szervezzük. Lesznek szabadon látogatható (szakmai partnereink által nyújtott) és tematikus programelemek. A tematikus programelemeket négy korosztály szerint tagoljuk. Minden diákcsoport kb. másfél órát tölt a saját, tematikus állomásán, azonban előtte és utána alkalmuk lesz a szabadon látogatható programokban részt venni.

 

A programok felépítésénél az alábbi szempontokat vettük figyelembe:

  • korosztálynak megfelelő ismeretek
  • lehetőség saját kezű alkotással hozzájárulni a beporzók védelméhez
  • szabadtéri mozgással egybekötött programlehetőség

 

Témakörök, korosztályok szerint:

 

1-2. osztályosok részére: pillangóetető készítés és ismerkedés a beporzókkal

 

Az alsó tagozatos diákok (I-IV. osztály) kézműves foglalkozás keretében pillangóetetőket készíthetnek, amelyeket saját kertjükben helyezhetnek ki. A pillangók nagyszámú jelenléte nem csak felemelő látvány, hanem jótékony hatásuk is van a kertben, számos növény beporzásáért felelnek.

Milyen egy méhecske testfelépítése vagy éppen egy pillangóé? Miben különbözik a darázs a pillangótól? Ezekre a kérdésekre kaphatnak választ a legkisebbek a játék során. Természetesen itt is igyekszünk átmozgatni őket, melynek jutalmául megszerezhetik az alkotórészeket és összeillesztve a darabokat kialakul az összkép.

 

3-4. osztályosok részére: pillangóetető készítés és a vegyszerek hatásai a beporzókra

 

Az 1-2. osztályosok kézműves foglalkozásához hasonlóan, a 3-4. osztály tanulói is pillangóetetőket készíthetnek.

Egy különálló játék keretében a diákok ismereteket szerezhetnek a különböző beporzók jellemzőiről, valamint a vegyszerek beporzó rovarokra gyakorolt veszélyes hatásáról. A fentiekben említett tudást a gyerekek egy mozgalmas játék keretében jelmezekbe öltözve (méhecske, méhész, vegyszer) sajátíthatják el.

 

5-6. osztályosok részére: méhecske-hotel barkácsolása és a méheket érintő globális veszélyek

 

A felsősök (V-VIII. osztály)  kis méhecske-hotel készítésében vehetnek részt. Ez a feladat fejleszti a barkácstudást is. Az elkészített hoteleket a Szentendrei-sziget erdeiben fogjuk kihelyezni, ezzel az erdőben élő vadméheket segítjük. Sajnos az erdei méhek száma igen megfogyatkozott, így ennek fontos szerepe van a beporzó rovarok sokféleségét tekintve.

Egy kisebb felfedező túra keretében a diákok megismerhetik a méheket fenyegető globális problémákat. Tájékozódási gyakorlatuk során különböző helyszíneket járnak be, ahol egy-egy probléma megismerését szolgáló, kisebb próbatételeket teljesíthetnek. A túra végén röviden összegezzük az ismereteket.

 

7-8. osztályosok részére: méhecske-hotel barkácsolása és méhészet

 

Az 5-6. osztályosok barkácsoló tevékenységükhöz hasonlóan, a 7-8. osztály tanulói is kisméretű méhecske-hoteleket készíthetnek.

A diákok megismerkedhetnek a méhészek mindennapjaival, valamint különböző méhészeti eszközökkel. Az ősi mesterség alakulásától napjainkig tartó utazásukat szakavatott méhészek kalauzolják.

 

A program változtatásának jogát fenntartjuk.

 


2020. szeptember 30. / Ökatlon középiskolásoknak 

A beporzó-krízishez kapcsolódó sportprogramok összeállítása középiskolások számára. Az ismeretterjesztésen kívül méhecske-hotelek, pillangóetetők készítése.

További információk hamarosan!

2020. október 16. / Nyílt vállalati önkéntességi nap

A nyílt nap alkalmából cégek dolgozói számára ismeretterjesztő programok szervezése, és méhecske-hotelek, bogáritatók, kaptárok, valamint virágokkal beültethető függőleges kertek készítése és adományozása.

További információk hamarosan!

Az Ökológiai Művelődés Alapítvány és az Outdoor Mission Kft., partnereivel karöltve 2020 márciusa és júniusa között széleskörű érzékenyítő kampányt folytat. Tevékenységének súlypontját ebben az időszakban a beporzókkal kapcsolatos kérdések tudatosítására, valamint egyszerű, de hasznos önkéntességi tevékenységek (méhecske-hotelek, kaptárok, kasok, függőleges virágoskertek, itatók építése) népszerűsítésére helyezi.

 

A megalkotott eszközöknek köszönhetően hozzájárulunk a háziméh és a vad beporzó rovarok élőhelyének biztosításához, valamint a szaporodásukhoz.

Az egyedileg, szobrászművész által megtervezett és elkészült méhecske-hotelek, valamint kaptárok, kasok egy része kamerákkal lesz ellátva, így a beporzó rovarok élete online nyomon követhető lesz.

 

A látványos méhecske-hotelek kihelyezési pontjait szakmai partnereink ajánlásai alapján határozzuk meg.

 

A helyszínek között szerepelhetnek gyümölcsöskertek, botanikus kertek, napelem-mezők és városi parkok egyaránt.