ÖKOVI

(óvodai gondozóknak, szülőknek)

Az ember bioszféra-átalakító tevékenysége következtében társadalmunk, szokásaink, mindennapi életünk változni fog. A mostani bölcsődés, óvódás generáció életében ez a tényező nagyon jelentős hangsúlyt fog kapni. Fontos, hogy az otthon látott minták ne különbözzenek a bölcsődei, óvodai gyakorlattól, mert ez konfliktust válthat ki a gyermekből. Programunk éppen ezért elsősorban a szülők és a nevelők, óvónők környezeti érzékenyítésére, környezettudatos viselkedésminták kialakítására helyezi a hangsúlyt. Az Ökovi program célja az óvónők és gondozók érzékenyítése, fenntarthatósági ismereteik bővítése valamint rendhagyó szülői értekezlet keretében a szülők érzékenyítése.

Öko-Sziget

(általános iskolás gyermekeknek)

Ötödik éve szervezzük Szigetmonostoron a Víz Világnapjához igazítva az ÖKO-Sziget fenntarthatósági rendezvényünket, általános iskolások részére. A kétnapos rendezvényen minden évben kiemelünk egy témát, azonban további globális környezeti problémákat is feldolgozunk az eseményen. Az élményalapú foglalkozásokra időpontfoglalással lehet jelentkezni. Meghívott szakmai partnereink (MTA Ökológiai Kutatóközpont, Országos Meteorológiai Szolgálat, Duna-Ipoly Nemzeti Park, Magyar Természettudományi Múzeum, valamint több környezetvédelemmel foglalkozó civilszervezet) is számos programelemmel készülnek az alkalomra. Eddigi kiemelt témáink: víz, klímaváltozás, biológiai sokféleség, fogyasztói szokások. 2019-ben az energiagazdálkodás a fókusztéma. Az ÖKO-Sziget továbbfejlesztését, jövőjét abban látjuk, hogy Magyarország egyéb régióiban is elérhetővé tesszük

Életrevaló öko-gyerektábor

(általános iskolás gyermekeknek)

Magyarországon számos gyermekekkel foglalkozó közintézmény üzemel, ahol a fenntartási költségek is problémát okoznak, így kevés forrás adódik a fejlesztésekre. A program során a résztvevők különböző korosztálynak megfelelő környezettudatosságra nevelő játékokat, raklapbútorokat, komposztálókat stb. készíthetnek saját kezűleg. Az alkotások során figyelembe vesszük az adott intézmény korosztályát, igényeit, szükségleteit és ez alapján készítjük el testre szabottan a különböző eszközöket. Az elkészített eszközök, legyen szó játékról, bútorról, illetve egyéb kisebb kiegészítőkről, kiváló lehetőséget kínálnak a környezettudatosság elterjesztésére is. Ezért elsősorban olyan eszközök elkészítésére kerül sor, melynél vagy alapanyagai miatt vagy a játék/eszköz üzenete miatt a környezettudatosság kiemelt szemponttá válik.

Ökatlon

(középiskolás gyermekeknek)

A rendezvény két alappillére a környezetvédelem és az egészségmegőrzés. Az Ökatlon egy kihívásokkal és kalandokkal teli verseny, amelyben a diákok ellenőrzött körülmények között próbálhatnak ki többféle, a természetben űzhető sportágat (tájékozódási túra, hegyi kerékpározás, sziklamászás, barlangászat stb.). A természeti értékek és folyamatok bemutatásával, a természet megszerettetésével elmélyítjük a tanulókban a környezetük iránt érzett felelősséget és elkötelezettséget. Ha ez sikerül, akkor már könnyebb megérteni, befogadni és alkalmazni az ezzel kapcsolatos ismereteket.

OM_programok_fenntarthatosagi_okatlon_600x800

HÁZHOZ JÖN PROGRAMCSOMAG

Az egyre gyakrabban felmerülő igényeknek eleget téve olyan fenntarthatósági ismeretterjesztő programcsomagot állítottunk össze, amelyek könnyűszerrel kitelepíthetőek iskolákba. Az alábbiakban öt jellegében eltérő lehetőséget mutatunk be, amelyek különböző módszertannal, különböző korosztályokat céloznak meg.

Öko-játszótér

Környezettudatos szemléletformáló élményalapú foglalkozások

A gyerekek széles korosztályának nyújt érdekes szórakozást az „öko-játszótér”. A foglalkozás az energia, a hulladék, az idénynövények fogyasztása, a vízhasználat aktuális gyakorlati környezetvédelmi kérdéseit részletezi. Egy rövid felvezető előadást követően játszva ismerkedhetnek meg a gyermekek a környezettudatos életmód lehetőségeivel. A diákoknak alkalmuk lesz kipróbálni a régi idők vízhordóját, memóriakártya és óriás kirakós segíti az energia témakörének megértését, gyepsí lécekkel a szelektív hulladékgyűjtést lehet gyakorolni.

kb. 120 perc

max. 40 fő

6-14 év

kb. 180 perc

max. 60 fő

12 évtől

A Jövő városa társasjáték

Felvezető előadás – Társasjáték – Feldolgozás

Milyen településen laknál a jövőben?

Modern vagy természetközeli, esetleg a kettő együtt?

Az Outdoor Mission & Ökológiai Művelődés által fejlesztett fenntarthatósági ismeretterjesztő társasjáték azzal a céllal készült, hogy a jövőnket érintő környezeti és társadalmi problémákra, illetve ennek összefüggéseire felhívja a figyelmet. Ismereteket adjon a játékosoknak korunk legégetőbb környezeti problémáiról és megoldási alternatívákat kínáljon egy élhető jövő érdekében.

 

A résztvevők az alábbi témákkal ismerkedhetnek meg:

Energiagazdálkodás, vízhasználat, háztáji gazdálkodás, mezőgazdaság, természetvédelem, biológiai sokféleség, vásárlás, fogyasztás, táplálkozás, közlekedés, légszennyezettség, klímaváltozás, hulladékkezelés.

Zöldgömb

Szituációs társasjáték / drámapedagógia – Feldolgozás – Előadás

Egyre többet hallani arról, hogy korunk emberének változtatni kell a környezetéhez fűződő viszonyán annak érdekében, hogy társadalmunk jelenlegi formájában fennmaradhasson. Ennek ellenére a változás sebessége érezhetően nagyon lassú. Miért nem működnek általában a környezeti felvilágosító programok? Többek között azért, mert a hallgató kívül tud helyezkedni a problémán, így a megoldást is magán kívülállónak gondolja. Ennek a drámajátéknak, amit egy híres angol modell ihletett, lényege, hogy a játékban szereplőket belehelyezi a környezeti problémát okozó szituációba, így rávilágít arra, hogy a probléma oka saját gondolkodásunkban keresendő.

kb. 120 perc

max. 30 fő

12 évtől

kb. 180 perc

max. 60 fő

12 évtől

Ökolábnyom Workshop

Felvezető előadás – Közös munka – Tanácsadás – Egyéni akcióterv

Mit kell tennünk, ha felmerült az igény bennünk, hogy fenntartható módon éljünk? Mi az, amire egy ember vagy egy háztartás oda tud figyelni és valóban csökkenti a környezetterhelést? Ezek a kérdések gyakran felmerülnek bennünk, ha már megfogalmaztuk, hogy tenni szeretnénk egy élhető jövőért. Programunk ezt a kérdést járja körül, a mindennapi életünket érintő hat téma kapcsán (háztartási vízfogyasztás, energiagazdálkodás, közlekedés, vásárlási szokások, táplálkozás, valamint hulladékkezelés).

Megújuló energia tanösvény

Felvezető előadás – Tárlatvezetés – Kvízjáték

Magyarországon egyedülálló mobil megújuló energia tanösvényt fejlesztett ki az Outdoor Mission. A tanösvény szabadtéri és termi kiállításra alkalmas, 10 impozáns eszközből áll, hozzá tartozó arculatelemekből, valamint információs táblákból. A tárlatanyag a nap, a víz, a szél és a biomassza energiáinak felhasználását hivatott bemutatni. A szemléletformálásra, tudományos ismeretterjesztésre alkalmas kiállítási tárlatanyag a „low technology”, kisebb barkácstudással előállítható eszközöket tartalmaz.

kb. 90 perc

max. 60 fő

10 évtől