Filmfesztivál - csapatépítő program

Ez a program nemcsak a filmkészítés hódolóinak kedvez, hiszen a film leforgatása csupán a kreatív ötletek megvalósítása. A csapatok ez alkalommal ugyanis egy bizonyos termék - esetenként a cég saját termékének - népszerűsítésére vállalkoznak, ami már önmagában sem egyszerű feladat. Hát még akkor, ha néhány, a program helyszínéhez köthető elemet is tartalmaznia kell a filmnek. Az előre megadott szituációkból a csapatok maguk válogathatnak annak alapján, hogy mi az, ami leginkább kapcsolódik a film koncepciójához. Lehet, hogy a film tartalmaz majd olyan kockát, ahol a résztvevők segítenek egy idős néninek hazacipelni a nehéz bevásárlószatyrot, de az is elképzelhető, hogy háziállatot kell szerepeltetni a rövidfilmben. A filmkészítéshez szükséges kellékek adottak, ám hogy mit hoznak ki belőle a résztvevők, hogyan és milyen összefüggésben jelenítik meg a terméket, azt már bízzuk az ő kreativitásukra.

 

Létszám: 20 - 200 fő

Javasolt időkeret: ½ - 1 nap

Ajánlott helyszíneink: bármelyik szálloda termében, valamint a környező településeken